Bánatomban,elővettem a kis könyvem,amiben félmeztelen Idol képek vannak és azt nézegetem.De nem ér sokat.Ahogy lapozgatom,elérek ahhoz a részhez,ahol a rajzaim vannak beragasztva.
-HimChan...
*Beszélnem kell vele!Tisztáznunk kell a dolgokat,mert ha nem én belepusztulok a folytonos stresszbe és aggódásba.*
Ahogy kilépek a házból,meglepődök,mert már kezd sötétedni.Ezen is látszik,hogy már bőven ősz van.Ez az egyik kedvenc évszakom.*Ilyenkor minden olyan nyugis és csendes.Sokak azt mondják,hogy ez az időszak rossz,mert minden meghal.De nekem tetszik...van benne,valami különleges.Minden fa új ruhát ölt magára,a naplementék még vörösebbek,az esti séták is olyan kellemesek...a lágy szellő és az a finom illat...na meg*
Nem tudok a gondolatmenetem végére érni,mert valaki megállít.Gyengéden megragad a vállaimnál.Felkapom a tekintetem rá.
-Pont hozzád indultam.-mondja mosolyogva HimChan-Taku átadta az üzenetem?
-Öhm...nem.
-Valahogy sejtettem...szóval beszélni akarok veled.
-Én is!
-Tényleg?!Akkor kezd te.
*Mi van ha azt akarja mondani,hogy minden csak egy félre értés volt és köztünk nincs semmi?!Én meg előtte kiöntsem a szívem?!Neeeem nem nem nem!*
-Áh,inkább mond te,a tiéd biztos fontosabb.
-Hát,jó...de...mi lenne ha leülnénk?-kérdezi és a túloldalon lévő pad irányába biccent. Bele egyezően bólintok,majd átmegyünk az úton és leülünk.Kezeimet megfogja és ujjainkat összekulcsoljuk.*Éééérzem,hogy megint elvörösödök!Ahj már!*
-Arról van szó...,hogy egy kis időre elfogok utazni.
-Micsoda?
-Ajánlatot kaptam egy szórakoztató központnál.Pár hétre elmegyek gyakornoknak Busanba.
Nem tudok mit mondani.csak szomorúan lehajtom a fejem.
-Ne légy letört,édes-mondja,állam alá teszi az ujját és felemeli a fejem-csak kis idő.
-D.de...nyaa..-nyögök és átölelem-még el se mentél,de már most hiányzol.-Erre kuncog egyet és átölel.
-Ez aranyos.Te is fogysz nekem.
-Mikor indulsz?
-Ma értesítettek és holnap már indulok is.
-Pont ma?
-Igen,pont ma.Azon a napon amikor összejöttünk-kuncog.Elengedem és megilletődve nézek rá.-Már mint-folytatja-ha....szóval...izé.
-Jaj,a macsó HimChan zavarba jött.~-erre mégjobban kipirul.
-Na!Tehát...Naokomi Nagatsukasa...lennél a barátnőm?
-Hát,hogy a viharba ne?!
*Normális lányos,csak annyit mondanának,hogy "Igen."*-Akarom mondani....Igeeen.
Újra elmosolyodik és közelít.Megfog csókolni?!
Ohh...igen.Annyira leírhatatlanul jó érzés!Egyszerűen fantörpikus...nem lehet betelni vele.Csodálatos és kész.
A csók végén összetesszük a homlokunk és úgy támasztjuk meg a fejünk.Ő sármosan mosolyog,míg én úgy,mint a vadalma.
-Miről is szerettél volna beszélni?-egyenesedik ki.
-Hát...már választ kaptam a kérdésemre.
Még egy kicsit időzünk a padon...mikor már felkapcsolják az utcai lámpákat,elindulunk hozzánk.Az ajtó előtt megfogjuk egymás kezét,mosolygunk és megöleljük egymást.
-Nem akarom,hogy elmenj.-suttogom.
-Én se,de ez nagy lehetőség és meg kell ragadnom az alkalmat.
-Megértem és örülök neki...de szomorú is vagyok.
-Sietek haza ígérem.-mondja és csókot nyom a homlokomra.
